Támogatóink:
Mezőhegyesi Ménesbirtok ZRt, József Attila Általános Művelődési Központ, Szülői közösség, Új Zoltán, Perlaki János, Zsóri László, Kenyérbolt, Franczek és Társa Kft, Eldorádó büfé - Réti Tamás, Mákos Árpád, Bríber László, Margherita Pizzéria, Újszászi Roland, Ménes Kft - Papp István, Békás-tó - Fekete Péter, Éden Büfé - Sepsik István.
Engedje meg, hogy bemutatkozzunk.
A Mezőhegyesi Utánpótlás Sport Egyesületet 2009. júliusában hoztuk létre, azzal a céllal, hogy a sport, és a mozgás szeretetére neveljük a gyerekeket, biztosítsuk számukra a rendszeres mozgás lehetőségét. Valamint a futballt komolyan vevő családoknak, helyben megteremtsük a kimagasló eredmények eléréséhez szükséges feltételeket. Nem utolsó sorban, Mezőhegyesen olyan labdarúgókat nevelni, akik később hasznos tagjai lehetnek a felnőtt csapatnak.
Eredményink.
Az elmúlt rövid időszak ellenére, támogatóink segítségével jelentős eredményeket értünk el. Három korosztályban működik utánpótlás csapatunk 14 éves korig, mintegy hetven fővel. A rendszeres edzések, nyári focitáborok, és a focitornákon való szereplések eredménye képen mára már a régiónkban keresett csapat lettünk, sikerült bekerüljünk a foci utánpótlás vérkeringésébe. Bátran mondhatjuk, hogy a megyei utánpótlásközpontok csapatainak is kemény ellenfeleivé váltunk.
Támogatónk.
Legfőbb támogatónk a régió egyik legnagyobb munkáltatója a Mezőhegyesi Ménesbirtok ZRt.
Amit szeretnénk.
Továbbra is magas színvonalon működtetni az egyesületet. Versenyzési lehetőség biztosítása, felszerelés és eszközállomány folyamatos bővítése, újítása. Hosszú távon szeretnénk biztosítani, hogy az általunk kialakított közösségen keresztül a gyermekeink egy teljesebb életet élhessenek.
2009.októberében vette kezdetét településünkön a futball utánpótlás nevelés.
Az eddig elvezető útról, és az eljövendő idők céljairól ad tájékoztatást Ács Levente, vezető edző.
„Elsődleges célunk korosztályonként a működéshez szükséges gyermeklétszám biztosítása volt. Ennek érdekében felvettem a kapcsolatot a város óvodáival, iskolájával. A gyermekeket és szülőket közvetlenül próbáltam meg elérni, és a labdarugó sport felé fordítani. Ennek hatására megvan korcsoportonként az a nagyjából 20 fő, amivel a képzést működtetni lehet. Ez azt jelenti, hogy az adott évben született gyermekek több mint felét sikerült mozgósítani.”
Mik az előzményei ennek a kezdeményezésnek?
„Szülői kezdeményezésre 2007. februárban kezdtem el futballedzéseket tartani gyerekeknek. Az edzésre járó gyerekek nem voltak korosztályokra bontva, akkor még csak 25 fő vett részt az edzéseken. Velük mára már több, mint 300 edzésen vagyunk túl.”
Milyen eseményeken, kezdeményezésekben vettek részt?
„Részt vettünk focitornákon: Medgyesegyházán, Dombegyházán, Tótkomlóson, Mezőkovácsházán, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen egy nemzetközi tornán, Mezőhegyesen.
Edzőmeccseken játszottunk: Battonyán, Békéscsabán, Makón, Hódmezővásárhelyen, Mezőhegyesen.
A gyermekek számára a nyári szünidőben focitábort szerveztünk, immáron második éve. Ahol az edzéseken kívül szórakoztató és kulturális programokban is részt vettek a gyerekek. A tábornak nagyon nagy sikere van a gyerekek között.
A szülők pedig rendszeresen összemérhetik erejüket családi focimeccsek alkalmával.”
Kik végzik az edzői munkát?

(munka közben)
„Minden korcsoportot aktívan futballozó, az edzéseket mindkét oldalról ismerő fiatal futballisták tartják.”
4 korosztály alakult, 3 edzővel.
1., Ács Levente
2005-2004-es születésűek.
Edzések száma: heti egy alkalom, 1 órában.
2., Fekete Zoltán (aktív futballista):
2002-2003-2004-es születésűek.
Edzések száma: heti két alkalom.
3., Cseh István:
2000-2001-es születésűek.
Edzések száma: heti három alkalom.
4., Ács Levente vezetőedző( testnevelés tanár, aktív futballista):
1998-1999-es születésűek.
Edzések száma: három alkalommal két órás edzések.
Mit kíván a 2010-es esztendőre?
„ Még több sportolásra vágyó fiatal jelentkezését, és bekapcsolódását a kezdeményezésünkbe, régiós kapcsolatok kiépítését más utánpótlás nevelő egyesületekkel, valamint a támogatóink hathatós segítségét az újesztendőre is”
(Az edzésekkel kapcsolatosan érdeklődni, illetve az utánpótlás neveléshez kapcsolódni szándékozók, Ács Leventét kereshetik, személyesen az ÁMK-.ban, vagy telefonon a +3630/4175523-as telefonszámon.)
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: